Ez a legelső bejegyzésem hivatott megmagyarázni a blog létrejöttét. Magamról írnék először (és utoljára) pár szóban. Budapest vonzáskörzetében élek férjemmel és két kisgyerekemmel. Van polgári foglalkozásom, de a gyerekekkel otthontöltött időm alatt úgy döntöttem, hogy régi hobbymat elkezdem újra, és lóra szállok, ígyhát jött az ötlet hogy mi lenne ha elvégeznék egy lovastúra vezetői OKJ képzést, ami ma hazánkban feljogosít sok minden egyéb közt, lovas oktatásra is. Zsenge ifjúságomban még versenyeztem is díjugratásban, ma azonban már csak gyerekek lovagoltatásával és örömlovaglással múlatom az időm.

   Nemrégiben talán két hónapja kezdtem el azon gondolkozni, hogy mi lenne a két fiam lovasoktatásához legmegfelelőbb lófajta, esetleg ló. Hamar kikristályosodott, hogy semmiképpen nem lehet magas ló. A lovardában ahova járok oktatnak gyerekeket és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a nyár táboros kislányok közül 2-3 felnőtteket megszégyenítő módon tud lovagolni, vágtába emelni, fölvenni vágtából. Azonban és itt jön azt hiszem az érvelés legsúlyosabb része: sem leápolni, sem felnyergelni nem tudja a lovat amit lovagol. Egyszerűen nem éri fel a  nagyló hátát, gerincét( 160 cm marmagas ló). Persze átlagos lóról beszélünk még szóba sem jön egy nagyobb testű herélt. Tehát a lovasoktatás egy jelentős és nagyon fontos része kiesik a gyerekek képzéséből. Hogyan tanulnák meg felnyergelni, kantározni, de akár leápolni a lovat ha fel sem érik. Persze minden jobb lovardában ezt megcsinálják helyettük, de tegye a szülő szívére a kezét -tényleg ezt akarja? 

   Szóval kis ló, esetleg póni. De ekkor éreztem hogy bár jó nyomon haladok az ötletelésben mégsem biztos a sikerem. Aki forgott már lovardában, lovak között, az tudja, hogy bár a póni is ló jelleme mégis különbözik a lovakétól. Legtöbbjük utálatos, csipkelődő, erőszakos kis zsarnok, aki gondolkodás nélkül rúg, harap bárkit. Rajta ülve pedig olyan érzésünk van, mintha egy varrógép szaladna el velünk. Tehát valahol meg kéne találni az egyensúlyt, amikor minden megvan- jóérzésű, nyugodt póni, ütemes de nem elrohanó jármódokkal. Olyan amelyik nem csak fülét hátracsapva elviseli a gyerekeket, hanem társuk tud lenni, tudja őket szolgálni biztonsággal nyugodtan. 

   Nem mondom hogy hónapokon át kerestem, talán ha másfél hónap volt az egész. Aztán rátaláltam, elhoztuk és elkezdődött a pónilovaglás. Természetesen az idomítással kezdődött a történet. A fiaim sokáig nem is tudták hogy elhoztuk a pónit, aztán mikor elmondtuk nekik( valójában még csak a nagyobbat érdekelte) akkor sem mondtuk hogy az övék lenne. Mindig az hangsúlyoztuk, hogy a póni a miénk, ők is lovagolhatják, de sok más gyerek is fogja.

   Így kezdődik ez a történet, amiben a főszereplő egy 125 cm marmagas, 9 éves, szürke póni kanca és az őt lovagoló gyerekek. Vagyis talán fordítva: a főszereplők mindig a gyerekek ;). Egy azonban biztos: egy jó iskolaló megfizethetetlen, egy jó iskolapóni meg még annál is drágább.