Juhé itt az új év, a régi meg elköszönt. Becsülettel kiszolgált minket, tisztességgel távozott hát. Panaszra ne legyen okunk, a régit vissza ne sírjuk, nézzük hát mit hoz ez az új esztendő nekünk.

Először is lesz pónilovaglás, majd később a nyáron pedig lesz tábor és ha már tábor, akkor persze lovastábor. Ennek sem pontos idejét sem pontos árát nem tudok még mondani, annyi azonban biztos, hogy legalább három egyhetes táborral számolhatnak a kedves lovas gyerekek. Ebben a táborban természetesen nem csak Zafír lesz mint oktató ló, hanem addig még társat is találunk neki( ne kelljen szegénynek túlontúl sokat dolgozni--a pónik igencsak lusták ám, ezt mind jól tudjuk). Sok játék és vidámság lesz ezt garantálhatom. És addig még össze is fognak a kis lovasok ismerkedni egymással, már aki eddig még meg nem tette.

Még a télnél maradva: ma kezdődik az idei oktatási év, és sajnos a következő héten már egyből helyettesítéssel folytatunk, de ne csüggedjetek, mert utána újult erővel folytatjuk a megkezdett munkát. 

A tavaszi szünet pedig elhozza nekünk és a kis lovasoknak a legelső versenyt is. Erre a felkészülést minél hamarabb megkezdjük. A játékos verseny feladatok a póninak és lovasainak testhezálló, megfelelő nehézségűek lesznek, a rendezést a Pipacshon lovarda bonyolítja természetesen és velem egyeztetnek a póni feladatokról. Ezeken a versenyeken felnőtt lovasok és nagy lovak is részt vesznek, nemritkán más lovardából is érkeznek versenyzők. A gyerekeknek így egy teljesen életszerű versenyhelyzetben kell megmutatniuk tudásukat, közönség és bírák előtt, de mindezt játékos formában. 

Az én mottóm: Ne játszva tanuljunk,mert abból se játék se tanulás nem lesz. Tanuljunk inkább játszani, hiszen a szabályokat elsajátítva egy életen át játszhatunk!

Tehát lóra fel idén is!