Mi tagadás jól eltelt az elmúlt hét is poszt nélkül, de mentségemre legyen mondva, elég sok dolgom volt a kis állattal. Először is, megtörtént az első óra. Nagyon de nagyon büszke vagyok a póni teljesítményére, még akkor is ha csak száron vezetgettem egy sérült kislányt. A ló nagyon jól tűrte a nem hétköznapi szeretet megnyilvánulásokat és a furcsa kapaszkodási, vagy inkább nem kapaszkodási technikát is :). Hiába kérleltük az 5 éves kislányt hogy azért fogja meg a nyeregre erősített kapaszkodót, a végén ő már szinte követelte hogy ha nem is vágtázunk, de legalább ügetgessünk. Természetesen  nem teljesítettem a kislány vágyát, bár remélem egyszer még az ügetés ideje is eljön. Én nagyon de nagyon szeretném. Még mielőtt valaki félreértené: nem terápiás órát tartok, nem is tervezem és ezt meg is mondtam az anyukának aki mellesleg férjem egyik jóbarátja. Én csak lovaglást oktatok, nem vagyok terapeuta, de az anyuka ragaszkodott azon elképzeléséhez hogy a kislánya átlagos lovagló órákat vegyen. És nagyon igaza volt- a kislány arca kivirult és öröm volt ránézni, élvezte minden percét a lovaglásnak és hála Zafír kis termetének az anyukája végig tudta kísérni míg a lovon ült és végig fogta a kezét. A kislány "csak" lovagolt. Nem kellett feladatokat végrehajtania, sem feküdnie a lovon, sem mást csinálni, csak és kizárólag élvezni a pillanatot. És ő ezt meg is tette. Rég nem voltam annyira boldog mint akkor.

Na de most beszéljünk inkább a technikai részletekről. Szóval a pónim csak akkor hajlandó dolgozni ha két futószáron megy. Aztán később kiderült hogy nem a két szár segítség kell neki, hanem csak hogy valami a farán keresztül menjen, mert hát khm hogy is mondjam. Nem jó ezt bevallani, de hát igen, többet kocsizott, mint nyereg alatt ment, és neki már csak az a munka mikor egy szíj van a faránál, pl istráng. Ehhez fogtam egy fekete gurtnit és a heveder két végénél megcsomóztam és hátul a csánkja felett elvezettem elég szorosan ahhoz hogy ne csússzon bele, de nem nagyon szorosan, mert akkor lerántaná hátra a nyerget.- láss csodát tényleg működött, annyira mint a két futószáras megoldás, de ekkor már az én kezemben csak egy futószár volt és azt a rettenetesen kínos érzést hogy makramé szerűen ránktekeredik egy váratlan pillanatban a futószár már el is felejthettem. Minden rendben. Egy bibi van- hülyén néz ki. Most gondolkozom egy pessoa kiképző eszközön, bár az funkcióját tekintve teljesen más mégis a farán megy át. De lehet hogy egyszerűen csak csináltatok egy 2,5 méteres bőr szíjjat és kész. Ő így működik, nincs mit tenni :) de hála égnek jól működik.

Persze akadnak gondok is. A karámból való lejövetel. Nem lehet elfogni. Egyszerűen hülyének néz teljesen és elugrál előlem. Nem értem hogy bírhatnám rá jutalomfalat nélkül hogy odajöjjön. Pedig nem rossz élmény neki a munka, kifejezetten élvezi is. Mégis kergetem néha 45 percet is mire sikerül lehalásznom. A többi kivénhedt csataló meg már majd hanyatveri magát úgy röhög rajtam. Az ő karámja egy elfekvőnek nevezhető karám, ahol a kissé megfáradt öreg lovakat tartják. Hát azokkal nem kell kergetőzni. Persze dolgozni sem dolgoznak én tudom de mégis...póni ész. Erre azért még majd kitalálok valami megoldást.